vac_csaladi_haz_etkezo

CSALÁDI HÁZ BERENDEZÉSE

Tervezés éve: 2015

Helyszín: Vác

Tervező: Feik Adrienn

Állapota: megvalósult

Adottságok:

Ebben a projektben egy két gyermekes család még szerkezetkész otthonának berendezése volt a feladat. A családi ház egy szintes, három hálószoba található benne, egy fürdőszoba valamint konyha, étkező-nappali helyiségekből áll.

Mivel az épület néhány éve már befejezetlenül állt, így a vásárláskor az új tulajdonosoknak néhány szerkezeti kihívással szembe kellett nézniük. A kezdeti problémák után jött a nagy kérdés, hogyan is lesznek jól (ki)használhatóak a helyiségek.

Az épületben a belső válaszfalak már adottak voltak, így ezeket nem szerették volna módosítani. A feladatot tehát az jelentette, hogy ezeken a meglévő kereteken belül a terek jól kihasználhatóságára készüljön javaslat. Főként a közös használatú életterekre, amilyen a konyha, az étkező és a nappali.

Az elkészült látványtervek ezt mutatják be, azonban ezek feladata és célja ebben az esetben nem a konkrét bútorok kiválasztása volt, sokkal inkább a helyiségeknek a berendezhetőségét vizsgáltuk, és hangulatokat, színeket igyekeztünk megmutatni a megrendelőinknek.

Feladat:

A tágas étkező-nappali tér ellenére, a berendezhetőség a nappali esetében nem volt magától értetődő. Ebből a térből nyílik ugyanis egy közlekedő és egy hálószoba is, valamint több ablak és erkély ajtó, amelyek így a bebútorozásnál a használható falfelületet lecsökkentették. A fő kérdés a kanapé és tv elhelyezése volt, de ezt egy apró, ám praktikus megoldással sikerült orvosolni. Egy parapet magasságú fal került megépítése a nappali falához csatlakozóan, így elegendő falfelületet nyertünk a tv és a hozzá kapcsolódó szekrények kialakításához. A térhármas (konyha-étkező-nappali) azonos burkolattal való fedése még tovább növelte a teret, és a kicsit elszeparáltabb konyhát is összekötötte az étkező-nappalival. A család korábbi otthonából néhány bútor már adott volt, így mind hangulatban, mind stílusban és színekben az azokhoz való igazodás volt szempont. A látványtervek készítésekor a cél egy otthonos, praktikus, hangulatos miliő megalkotása volt, mely inspirálni tudja a tulajdonosokat abban, hogyan is rendezzék be leendő otthonukat!

Share

CSALÁDI HÁZ BELSŐ TEREINEK TERVEZÉSE VÁC

Ebben a projektben egy két gyermekes család még szerkezetkész otthonának berendezhetőségi vizsgálata volt. A terek, belső válaszfalak adottak voltak, így a feladatot az jelentette, hogy ezen terek jól kihasználhatóságára készüljön javaslat, főként a közös használatú életterek, mint a konyha, az étkező és a nappali voltak fókuszban. A tágas étkező-nappali tér ellenére, a berendezhetőség a nappali esetében nem volt magától értetődő, így egy apró, de praktikus parapet magasságú fal építésével sikerült megoldani azt a problémát, hogy nincs elegendő falfelület. Néhány bútor már adott volt, így hangulatban, stílusban és színekben az azokhoz való igazodás volt szempont.

CSALÁDI HÁZ BELSŐ TEREINEK TERVEZÉSE VÁC